|
Elkészült a Kő-hegy pihenője |
|
Írta: Forgács Péter
|
|
A négy község, Alsópetény, Romhány, Nézsa, Legénd között található Kő-hegyen márciusra elkészült a régóta tervezett pihenő. A néhány padból és asztalból álló, tájba illő műtárgyat nézsai önkéntesen készítették el társadalmi munkában. A tervekről előzetesen az Ipoly-Erdő Zrt. Romhányi erdészetével megtörtént az egyeztetés, majd a tavaly év végi jóváhagyás után végre alkalmas volt az idő a munkálatokra. A 2009-ben felfestett, Romhányból Keszegig meghosszabbított sárga sáv jelzés mentén található az új pihenő, mely reméljük, sokáig épségben szolgálja a természetjárókat. |
|
|
Írta: Forgács Péter
|
A Cserhát-túrákkal zárul a sorozat
A Cartographia térképkiadó és a Tipográfia TE által közösen kidolgozott és kiírt túrasorozat első ízben teljesíthető idén. A 18 teljesítménytúrából minimum 8, gyermekeknek 6 sikeres teljesítése szükséges. A befejező túra egyesületünk rendezvénye lesz november 13-án, a Fel a Dobogó-tetőre! és a Cserhát-túrák. Információk: http://www.cartographia.hu/cartographiakupa/
|
|
Ilyennek láttunk a Bakonyt februárban |
|
Írta: Forgács Péter
|
|
Nincs is jobb, mint egy falusi, hegyvidéki téli üdülés. Ezzel persze vitatkozhatnának a nyári tengerpart fanatikusai, dehát kinek a pap, kinek a papné. Nekünk Bakonybél jutott, a február 13-i Téli Tihany teljesítménytúrát leszámítva kötetlen túrákkal, főleg a geocaching és az Öreg-Bakony bakancsosa túramozgalom jegyében. 14-én, vasárnap a szűzhóban másztunk fel a Tönkölös-hegyre, a Likas-kő barlanghoz. A hely leginkább a Szódás-barlangra emlékeztetett a Kevély oldalában, mérete és alakja kapcsán. A geoláda könnyen meglett. Visszatértünk a faluba, majd átbuszoztunk az Odvaskő-barlanghoz, ahol egy jó kis körtúrával (piros barlang-piros sáv jelzések) mentünk fel a geológiai látnivalóhoz, ahol mind a geoláda, mind a túramozgalom kódja a helyén volt. Impozáns látványt nyújtottak a jégcsapok, mind lógva, mind talajszinten. Az Odvaskő étterem nyitva volt, ellentétben sok más helyszínnel a környéken. |
|
Bővebben...
|
|
|
Az ötödik volt a leghavasabb |
|
Írta: Forgács Péter
|
Tejfehér budai hegyek a CSBT szezonnyitó rendezvényénA Barlangtól barlangig teljesítménytúrát 5. alkalommal rendeztük február első vasárnapján. A Cserhát Baráti Társaság 2010-es programjai közül ez volt évadnyitó esemény. Ha téli túra, akkor téli túra: órákig tartó hóesés, nem épp könnyű terep - a mezőny elején haladók a szűzhavat taposták, akik pedig már 200-300 ember nyomában haladtak, azok estek egynéhányat a Mátyás-hegyről lefelé vagy a Határ-nyereg megközelítése közben. S ha téli túra, akkor kell valami fagyálló is: a Hármashatárhegyen körte- és barakcpálinka volt a menü. 338 túrázó választotta e programot a fűtött lakás helyett, s aki sikerrel vette az akadályt -a nevezők 90 százaléka-, az választhatott a már megszokott, barlangbelsőt ábrázoló vagy az új, denevéres kitűző között. Köszönjük mindenkinek a részvételt, s természetesen a következő rendezvényünkön is várunk szeretettel mindenkit: március 21., vasárnap, Biatorbágy: Bia 25 teljesítménytúra. |
|
Barlangtól barlangig - kisjubileum |
|
Írta: Vagdalthús
|
|
A Cserhát Baráti Társaság február 7-én, vasárnap immár 5. alkalommal rendezi a budai barlangokat csokorra fűző teljesítménytúráját. Szeretettel várunk mindenkit reggel 7 és 9 óra között a Szemlő-hegyi barlang fogadóépületében, ahonnan elindítjuk a nevezőket a 20 km-es körpályán. Mit ígérünk? Téli túrát a javából, hiszen épp e sorok írása közben is masszívan esik a hó Budán; immár választható kitűzőmintákat, a megszokott hagyományos téglalap mellett egy új, kör alakú, játékosabb arculatú darabot is. Lesz frissítő útközben, a Hármashatárhegyen például az évszakhoz illő lesz a szolgáltatás, nézsai házi körtepálinka formájában, a Nagyréten édesség, a célban a szokásos teljesítménytúrás menü. A helyszínen kapható lesz a Budapest Kupa füzete -a túra is a sorozat része-, továbbá a frissen megjelent "Biblia", azaz a Teljesítménytúrázók Társasága túranaptára is. Miért maradnál otthon? |
|
|
|
|
|
|
3 / 10 oldal |