|
A legrövidebb éjszakán a pusztában |
|
Írta: Forgács Péter
|
|
Szent Iván-éji Sóút teljesítménytúra, Szolnok-Tápiószele, június 20. Néztük a különböző meteorológiai honlapokat, hogy egyáltalán elinduljunk-e, az is felmerült, hogy felhívjuk Lipák Pistát, ott milyen idő van?, de tudtuk, hogy ez lenne, ami végleg eldönti, hogy ott a helyünk, ismerve, hogy szívét-lelkét beleadja a rendezésbe. Most is így történt, s ez azt jelenti, hogy dacolva a csapadékeséllyel, kocsiba ültünk. Az mindenesetre nem volt biztató, hogy Sülysáp határában állt el az eső, megálltunk a benzinkúton, kávé, láthatósági mellény vétele, mire kijöttünk, utolért a víz. Ez van, most már nem megyünk vissza. Tápiószelén a vasútállomáson parkoltunk, volt kb. negyed óránk a vonatig, kiváló irodalmi feltöltődést jelentett a telefirkált épület, elképesztő bölcsességarzenál szórakoztatott. Szolnokig szépen megtekinthettük a vonatablakból, amint kint esik az eső. Vidám kirándulásnak néztünk elébe... főleg, hogy páromnak ez volt az első 30-as túrája, de mindez nem elég, mert Gethe úr megjegyezte, hogy vasárnap lesz a Kőris körül 20 a Bakonyban. Asszonykám megkérdezte: abban mennyi a szint? E pillanatban máris adtunk 2% esélyt arra, hogy Tápiószeléről Bakonnykoppányba autózunk majd. Szolnokig már 5%-ra ugrott mindez, ahogy értekeztünk róla. Végül bőven elég volt ez az éjszakai 32,1 km, a börzsönyi harmincas után főleg, merthogy a Sóút nem is olyan könnyű műsor. |
|
Bővebben...
|
|
|
Nyári jelzésfestések a dél-keleti Börzsönyben |
|
Írta: Vagdalthús
|
|
Június közepétől a Börzsöny Dél-Keleti részében, Verőce-Borbély-hegy-Magyarkút-Les-völgy-Magas-hegy-Szokolya-Királyrét térségében új, összekötő turistautakat festünk, illetve meglévő jelzéseket újítunk fel. Június 17-én, szerda este a Szokolya MÁV-állomás és a Magas-hegy között elkezdtük meghosszabbítani a kék kereszt jelzést, bő 1 km hosszban készültünk el. Egyúttal a a Les-völgyben fonódó piros sáv jelzésalapjait is felfestettük. A kék kereszt 2008. decembere óta már nem csak a Királyréti Erdei Vasút Szokolya-Riezner megállójáig, hanem a falun átvezetve, a MÁV-állomásig tart. Innen a piros sáv jelzéssel együtt halad a Les-völgyben, majd 700 méter múlva dél-keleti irányban elkezd kapaszkodni a Magas-hegy felé, s további 700 méter múlva eléri az Országos Kéktúrát. A K+ jelzés ezáltal Kóspallagtól a Nagy-Kőhegyre vezető szakaszig tart, tehát mindkét végpontja az Országos Kéktúra lesz, az útvonal teljes hossza így pontosan 10 km lesz. |
|
Bővebben...
|
|
A Gémes-kútból jött a víz, de élveztük |
|
Írta: Forgács Péter
|
|
Gémes 30 teljesítménytúra a Börzsönyben, június 20. Gépkocsival a mentünk a rajthelyszínre, megelőzve a Bz közönségét. Én ugyan nem akartam igénybe venni a TTT-, MTSz-kedvezményemet (tudom, mibe kerül egy rendezés), de a szervezők ragaszkodtak hozzá, hogy 500 helyett csak 300 Ft-ot fizessek. Amíg túrapajtásom reggelizett, valójában én is: a restiben egy nagyfröccsöt vettem igénybe. Ekkor még baráti idő leledzett, bár indulásunkkor már bele-bele erősített a diósjenői szél, és a napos idő is a múlté lett. Bár már sokadszor járok a faluban, de meg kellett állapítsam, hogy az egy négyzetkilométerre jutó kocsma- és egyéb vendéglátóhely-felhozatal igen jó. A felújított, problémamentesen (idézet az egyébként sajátos stílusú, kiváló itinerből) követhető sárgán másztunk fel normál tempóban a Závozig, ahol első ízben tapasztaltam, hogy a pontőr nem csak beírta mindenkinek az érkezési idejét, de aláis íratta azt. Azt hittem, ez Gémes-specialitás, de nem, csak itteni sajátosság volt. |
|
Bővebben...
|
|
|
Sasbérci kilátó nyitva tartása |
|
Írta: Forgács Péter
|
|
A Bujákról, Bokorról, Bérről, Terényből is megközelíthető, 1920-ban emelt, majd 2001-ben felújított, hangulatos torony szombaton és vasárnap látogatható. A pontos nyitva tartás 10-16 óra (a Bujákon is olvasható 10-17 óra téves információ!), a belépő 250 Ft. A kilátóról és a közelében lévő tisztásról mutatkozó panorámáról képek a Fotógalériában: http://www.csbt.hu/index.php?option=com_rsgallery2&gid=27&Itemid=59 |
|
Írta: Forgács Péter
|
|
A Balassagyarmattól Romhányig húzódó sárga sáv jelzés a tervek szerint Dél felé Nézsáig nyúlik majd tovább, legkésőbb 2010-re. Az új nyomvonal felfestésén túl, a meglévő szakasz is megújul, első lépésként Csesztvéig. A jelzés a Madách-kúria udvarán is áthalad. A lila "M" betűvel jelzett Mária Út pedig érinti majd a falu másik ékességét, a Szent Mártonról elnevezett, Árpád kori templomot. A sárga sáv és a leendő zarándokút környékén jártunk május 9-én, felmérve a S- jelenlegi állapotát, valóban felújításra érett. A zarándokút mentén pedig igazi kincs a kis templom, melyet felújítottak, és lelkesen karban is tartanak. Aki szeretné megtekinteni, keresse Németh Péternét (Erzsi) a 06 (20) 250-4158-as számon! A Csesztvén járók számára másik kötelező látnivaló, a Madách-kúria nyitva tartása: keddtől vasárnapig 10-14 óra. Csesztvei képek a Fotógalériában: http://www.csbt.hu/index.php?option=com_rsgallery2&gid=26&Itemid=59 |
|
|
|
|
|
|
7 / 10 oldal |