Bia 25 - kitörő tavasz a Viadukt körül Nyomtat Email
Írta: Vagdalthús   

Immár a 17. alkalommal csábította egyesületünk Biatorbágyra a teljesítménytúrázókat március 21-én. A Bia 25 tavaly, bár azért került át március első vasárnapjáról a harmadikra, hogy talán szebb idővel kecsegtesse a túrázókat, 2009-ben igen cidris klímát hozott. Idén viszont panasz nem érhette sem a hőfokot, sem a terepet. Sár és szél nélkül, csodálatos tavaszban pontőrködhettünk a Kő-orron. Ahol a pecsét mellé járt némi vérkeringés-javító szolgáltatás is: házi szilva- és barakcpálinka volt a választék, melyből 6 liter, amit felcipeltünk, el is fogyott szépen, igaz, voltak is rá majd' 650-en.

Eztán vette kezdetét a seprés, azaz öt fővel mentünk a mezőny után, nyomunkat leszedett szalagok jelezték. A sóskúti vendéglátó-objektumban még elidőztünk, időt hagyva az utolsóknak, de volt, aki ott fejezte be a napot. A pontzárásokhoz képest itt még 45 perces hátrányban voltunk, amit pont a célig sikerült nullára hozni, beérve az utolsó pár embert, éppen délután négykor zárva a napot. Közben a Viadukt SE is belekezdett a Diósd ellen - ahhoz képest, hogy a magyar fociban is sokadik ligás csapatok ütköztek, hamisítatlan futballhangulat volt dobokkal, vendégszurkolókkal, és olyan színvonalú sportteleppel, mely felsőbb osztályokban is megállná a helyét. Rendre otthon járszik a Viadukt, mikor a Biát rendezzük, pedig tényleg nem egyeztet a CSBT és az MLSZ.

Idén először, már nem kitűző, hanem jelvény fogadta a célba érkezőket, a váltás tetszést aratott. 2011-ben folytatjuk e hagyományt - ami annyit jelent, visszavárunk mindenkit. S aki most nem jött el, azt is! Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelte a rendezvényt!